
Feketén-fehéren a felhők felett

Üdvözöljük járatunkon, a repülés Párizsig két óra húsz perc. Csatolják be biztonsági öveiket – Kinga álmosan hallgatta a jól ismert mondatokat. Többször ült már repülőn, de Párizsban még sosem járt. Pedig gyerekkori vágya volt ez az út. Látni az Eiffel-tornyot, sétálni a Szajna partján, megcsodálva az alkalmi festők műveit. Háttérben a Notre Dame tornyaival, ahová az ember feltöltődni tér be. Aztán kiülni egy kávézó elé, még így, kora tavasszal is kellemes időtöltés. Szerette nézni az embereket. Itthon erre nem nagyon van színtér. Talán nyáron a Liszt Ferenc tér vagy a Római part. Az utóbbi azonban inkább buli helynek jó.
Párizs azonban más lehet. Gondolatai ismét Montmarte kávéházainál jártak, amelyeket csak fotókról ismert. Pokrócba burkolózva, kezében a forró konyakos csokoládé, mindent feledtet. Erről álmodott, erről mesélt mindenkinek. Annak a feltűnően jóképű fiúnak is, akivel a hétvégén ismerkedett meg Budapesten. Nagy buli volt és a srác szemtelenül magabiztos mosolya levette a lábáról. Pedig nem kért szinte semmit. Csupán azt, hogy szánjon rá 3 órát. Akkor azt hitte, hogy egy buja éjszakát remél tőle a fiú, de nem. Fotózásra hívta. A terembe érve azonban minden megváltozott. Elvarázsolta a látvány. Lámpák, ruhák, sminkkészletek, fotóállványok szokatlan kuszaságban, ami mégis mutatott valami furcsa rendszert. Valamint a fiú igéző mosolya. Nem volt visszaút. Elveszett ebben a világban. Egymáshoz tapadt a testük és mégis távol voltak egymástól, hogy aztán megint kifejezzék a pillanatuk egymásba fonódását. Kábultan jött el. Nem tudta hová tenni azt a 3 órát. A felhők azonban mindent eligazítottak a fejében. Még 2 óra a fény városáig, ahol az emlékek még szebbek lesznek. Mint a fotók, amelyeket hátra hagyott.
Az erotikus fotókat megnézhetik a Fashion&Travel legújabb számában!
A csodálatos latin mindennapok írója
Alejo Carpentier könyve Szegeden is hódított
2016. november 9-én, Szegeden mutatkozott be Alejo Carpentier, Földi királyság

A jövő itt és most kezdődik
Magyarországon készül az okos ruházat
Két globális kihívást is megoldana Magyarországon az ITSH

Fesztivál kezdődik Veszprémban
Félmillió a legjobb utcazenésznek
Ismét az örömzene hangjai szövik keresztbe-kasul Veszprém utcáit

Nemsokára kezdődik a Veszprémi Utcazene Fesztivál
Ismét hatalmas utcazene jamboree-ra készül Veszprém










